Utálom az orvosokat. Mármint általában nincs bajom velük, csak ha kötözködhetnékjük támad.. olyankor legszívesebben behúznék mindnek egy jó nagyot, hogy észhez térjenek és ne másszanak bele az életembe. Nem tudom megérteni, miért kell nekik folyton jönniük a szentbeszédekkel. Áh, de én még nem is józanodtam ki eléggé, ahhoz, hogy ilyenek miatt felkapjam a vizet.. tehát, magastól lekaksizom őket. Nem kis meglepetésemre a doki csak annyit reagál a beszédemre, hogy felém dob egy dobozt.. de, én nem is foglalkozom igazából vele, hisz szinte biztos vagyok abban, hogy C vitamin tabletták vannak benne.. Nincs az az Isten, hogy egy itt dolgozó "szentbeszédekben" profi teljesítse egy beszívott kérését. Mert ha így lenne, ingyen kapnánk az adagokat a korháztól. Majd közli, hogy egy tűt fog döfni belém, hogy levehessen a véremből, hát ez egyre jobb lesz. Egy sóhaj kíséretében, most először felnézek a dokira. Ahha, pont mint sejtettem, ő is olyan hivataloskodónak tűnik, mint a többi. Na mindegy, remélem hamarosan elhúzhatok innen, és csak addig kell kihúznom valahogy. Nem is tiltakozok az injekciós tű ellen, amúgy sem érnék el vele semmit.. -Ugye nem hitte el, hogy be fog jönni nálam ez a gyenge tablettás poénja? - Kérdezek rá pimaszul, felvont szemöldökkel az előbbi mutatványára. - Maguk túl földhözragadtak ahhoz, hogy ilyesmit meg merjenek reckírozni. - Sóhajtok megjátszott csalódottsággal egyet. Aztán kezdődött is a szokásos felhajtás a kérdésekkel.. ezek komolyan soha nem unják meg a faggatózást? - Ugye tisztában van vele, hogy még nem vagyok teljesen tiszta? -Válaszolok pimaszul egy újabb kérdéssel az övére. Hah, bekaphatod dokikám, belőlem aztán nem fogsz infókat kihúzni. - Kérdezzen rá másnap, mikor az leszek. -Teszem még hozzá, csak hogy ne hallgassak. Ez meg miről hadovál itt nekem? Mi az, hogy nem csak egy éjszakát fogok itt eltölteni? Nem tarthatnak bent tisztán, akaratomon kívül, az holtszentség. Pláne, ha Nathan visszaér és feltűnik neki a hiányom.. Bár, jobb lenne inkább Alec-et hívni, vagy Rosie-t. Kíváncsi lennék, a doki vajon miként reagálna az ikrem látványára. Biztos kitágulnának a pupillái, mint egy függőnek, sőt talán még az álla is koppana egy jó nagyot a korház padlózatán. Azt a kárörvendő vigyorát legszívesebben kiegészítettem volna egy bal egyenessel.. - Végülis én ráérek, ha maga is. - Jelenik meg egy kaján vigyor az arcomon, közben magam előtt karba is téve a kezeimet.
Mintha a világ is megérezné a Cédric húsába maró sötétséget, úgy pislákol fel egy-egy lámpa, mikor elhalad alatta. Az éj ezen szakaszán különösen kísérteties a hely a maga mérhetetlen csendjével, s a beázott, kopottas folyosók dohos szagával. Azt hinné az ember, hogy mily' szegényes a kórház, ezért is adományoznak sokan az intézmény számára. Azonban van itt pénz, kéremszépen... Csak nem ott, ahol kéne! Az irodába lépvén pár pillanat szükséges, míg megszokja a félhomályt, ám hamar felkapja a szükséges papírokat s eszközöket, s már igyekszik is vissza a kórterembe. Nem számít semmi újdonságra, olyannyira nem, hogy mielőtt belép, egy halvány ásítást is elmorzsol orra alatt. Az est azonban nem épp unalmasnak ígérkezik... Mikor az öreg ajtó feltárul egy halk nyikorgás kíséretében, s belép rajta Dr. Kín, egy pillanatra megtorpan az ajtóban, s figyel. Mintha csak valami gép lenne, úgy analizálja a hölgyet, mintha minden apró kis pontot elraktározna a memóriájában. Nem ismerik egymást. Legalábbis, szemtől szemben nem... - Erre gondol? - egy sejtelmes félmosoly kíséretében a hölgyemény felé dob pár tablettát rejtő dobozt. Az ajtót ezután látványosan behajtja maga mögött, mintha csak készülne valamire, végül odalép a szőkeség mellé, mintha mi sem történt volna. - Helyettesítek csupán, így még nem találkozhattunk. A nevem Dr. Lharsson. - ekkor előhúz zsebéből egy injekciós tűt. - Most le fogom venni a vérét. Kérem, ne nehezítse a dolgom. - hangja hűvösen tárgyilagos, ám mégis valami szokatlan titokzatosság lapul benne, főleg, mert nem is oly' rég a kívánt tablettákat dobta a hölgy felé. Kár, hogy csak kamu, s színes marslakó figurák lapulnak odabent a dobozban... De azért egynek elment! - Jöhetnek a szokásos "kérdezz-felelek" körök? Akkor kezdjük. - meg sem várja, hogy válaszoljon a másik, bele is kezd. Persze, a vérét csak akkor kezdi levenni, ha már teljesen szabad utat kapott, s nem ellenkezik a másik. - Mi vezet rá egy ilyen hölgyet arra, hogy kábítószerekhez nyúljon? Biztos sokan feltették már, de kötelességem rákérdezni. - ostoba kérdés, s a válaszok, amiket eddig kapott, azok is erőltetettek voltak a többi páciensnél. Egy ilyen konkrét, kerek kérdésre nagyon nehéz szemtől szemben, rögtön, pár mondattal válaszolni. Ha most őt magát például arról faggatnák, hogy vajon miért élvezi annyira, mikor szikéje áthasítja a húst... Nos, a férfi sem tudna megfelelő magyarázattal szolgálni. - Jobb, ha erősen gondolkozik, s összeszedi minden belső lelki problémáját, mert van oly' rossz hírem, hogy nem csak egy éjszakát fog itt eltölteni. - ekkor kiegyenesedik, majd közelebb húzza az egyik széket, s helyet foglal. - Ó, és tudja mi szórakoztató még? - mosolyodik el széttárt karokkal. - Hogy az én szakmai véleményemtől függ majd, hogy mikor mehet haza! - enyhe kárörvendő él ugyan ott lapul hangjában, bár inkább a kíváncsiság vezérli, hiszen e hölgyet az első pillanatban már felismerte. Még régebben, egyik kísérlethez kellett volna összeszedni az utcáról valami drogost, s a fejesek e szőkeséget jelölték meg célpontnak. Azonban Cédric egy hosszabb, kötelező konferencia miatt kénytelen volt mellőzni a munkát, hiszen első a "hivatalos" munka, aztán jön az illegális üzlet. Viszont úgy tűnik, hogy a Sorsnak talán több célja van kettejükkel, hiszen minden bizonnyal nem a véletlen fújta ide Dr. Kín. elé ezt a leányzót, akit még akár egykori prédának is nevezhetnénk...
A műszak vége fele közeledve egy váratlanul érkezett telefonhívás az ikerbátyámtól gyökeres változást hozott az elkövetkezendő óráimra szánt tervezésembe. Beszélni akartam vele a korábban történt incidensről és az őt ért változásokról, de ahelyett, hogy meg próbálta volna magyarázni a dolgokat, inkább elküldött a fenébe.. természetesen az ő sajátos módján, egyedibb megfogalmazásban. Elég sok féle szóbeszéd terjeng az élőhalottakkal kapcsolatosan napjainkban, így számomra legalábbis érthető okokból, nem mulasztottam el ezt sem felhozni előtte.. Bár, egy szavával sem tiltakozott az általam felhozottak ellen.. de nem is adott részletes magyarázatot. Körülbelül a faggatózásaimnál telhetett be Alec-nél az a jelképes pohár. És bizonyos szintig nekem is.. mert akkor eldöntöttem, hogy már csak emiatt is kirúgok a hámból. A Mézespogácsám ma anyag begyűjtő útra ment, így rá sajnos nem számíthattam, mint cinkostársra. De, cinkostárs ilyenben mindig kerül.. még, ha csak olyan is.. végül hát, fogtam a naiv kolléganőmet, két haverját és néhányat a sajátjaim közül és elhívtam őket egy amolyan adjunk bele mindent féle fajta partira. Hát, mit mondhatnék, mi aztán bele is adtunk mindent.. volt ott mindenféle, talán túl széles is lett idővel a "felhozatal", mert egy idő után teljesen elveszítettem az időérzékemet.. és nem csak azt, de arról is egyre kevésbé kezdett tudomásom lenni, hogy mi történik körülöttem. Hiányoltam Nathan-t. Mézespogácsám, ha most itt lennél, együtt kacarászhatnánk, mint az első alkalommal is.. sőt mi még az elvonó fele tartva is vihorásznánk. Az álomvilágomban, melybe kezdtem lassacskán átlépni Nate is mellettem feküdt.. ahogyan Alec sem vitatkozott tovább velem, inkább beavatott a titkaiba. Minden szép és jó volt.. és meghitten nyugodt.. és a következő percben mindez eltűnt. Az egyik percben még Nate vállára volt döntve a fejem, a következőben meg már egy korteremhez hasonló helyiségben ébredeztem. Na ne, ilyen nincs. Már megint? Ki a jó ég kellett hívja a mentősöket..? Ah, csak józanodjak ki teljesen, kiderítem én a dolgot és az illetőhöz is tuti lesz majd egy-két szavam! Megölöm. Nem igazán törődtem a közeledő léptek zajával, ami hirtelen megütötte a fülemet. -Hey, Doki. Nem érdekel kicsoda maga, vagy mit akar, de megvagyok én, nincs szükségem semmire. Max morfiumra.. -Jelenik meg egy pimasz vigyor az arcomon anélkül, hogy felnéztem volna a léptekhez tartozó dr. Bubóra. Nem túlzottan érdekelt, épp kit küldtek be hozzám, az itt dolgozók közül már néhánnyal volt szerencsém megismerkedni.. és hát, azok nem épp a leghumorosabb példányok közé tartoztak. A mostani sem hiszem, hogy másmilyen lenne.
- Már úgysem látsz sokáig... Fogadd el az igazam. S most távozz. Sok dolgom van még. - leheli a levegőbe hűvösen Cédric, s szavai hallatán az ápolónő hamar kiviharzik a szobából. Nem elég, hogy szívességet tesz a belvárosi kórházban, s helyettesít, még úgy is kéne ugrálnia, ahogy ezek az ostobák fütyülnek? Na, azt már nem! Ilyenkor látszanak amúgy a mérhetetlen nagy különbségek, hogy milyen, mikor olyasvalaki irányít egy ilyen intézményt, akit csak a pénz hajt, vagy olyan, aki tényleg az emberek érdekeit nézi. Mert hogy ez a belvárosi kórház egy fertő a város szívében, az is biztos... A Nap bágyadtan pislog a fák takarásában, fénye egyre inkább tompul, azt jelezvén, hogy hamarosan leszáll az éj. A valós műszak pedig csak most kezdődik, hiszen Cédric éjjel tartja a frontot az elvonó részlegen, mely viszonylag nyugodtnak mondható. Az alap orvosi kezeléseken kívül természetesen pszichiátriai tapasztalataira is igényt tartanak, hiszen egy drogosnál, vagy éppen egy alkoholistánál sokat segítenek a szavak. Ha lakozik bennük öngyilkos hajlam, az inkább az éj leple alatt tör elő. Mikor minden elcsendesül, s a sötétség veszi át az uralmat, a maga reménytelen, s álmoktól megfosztott világával. Egyszóval, nem is igazán a frontot tartja Cédric, hanem inkább a lelket ezekben az emberekben... Ellenben a többi ügyeletessel, Dr. Kín - ahogy kollégái hívják - nem igazán szeret ücsörögni irodájának mélyén, s várni a bajra. Ha éppen nyugalom van, akkor is általában a kórház ilyenkor kietlen s kísérteties folyosóit járja, mint valami hangtalan, sötét árny, s csak figyel. Ha valaki esetleg ébren van éjjel, akkor odamegy hozzá pár mondat erejéig, s a legtöbb esetben már ennyi is elég egy nyugtalan léleknek. Egyelőre azonban még nyüzsgés van, s nem kevés papírmunka pihen Cédric íróasztalán, melyek nem fogják megoldani magukat... Úgyhogy amíg fel nem szöknek a csillagok, nem is fog kimozdulni ebből a koszos kis lyukból, melyet az irodájának neveztek ki. Egy bögre gőzölgő kávé, s egy szendvics pihen az asztalának csücskében, úgyhogy lássunk is neki! Az idő szerencsére gyorsan pereg, bár talán ez betudható annak, hogy még nem szokta meg Dr. Kín ezt a légkört, s igazság szerint nem is akarja... Érzi ezt a fertőt a levegőben, s ahogy végigsétál az omladozó, gusztustalan, beázott folyosókon, a hányinger kerülgeti. Szerencsére odakint már lecsendesedtek a dolgok, így egy könnyed mozdulattal söpri félre a papírkupacot, majd feláll székéről, kinyújtóztatja végtagjait, s megindul szokásos körútjára. Kilépvén az ajtón bezárja azt, majd maga mögött összekulcsolja kezeit, s megindul az egyik távolabbi kórterem felé, ahol csupán egy bizonyos Mrs. Nhorna fekszik. Ötvenes éveit taposhatja a hölgy, ám külseje egy hetvenévesével vetekszik... Ki gondolná, hogy egy valaha sikeres orvos idáig juthat? Rákapott az alkoholra, az meg őt kapta el! Kezdetben csak pár korty otthon, majd pár pohárka, aztán pár korty útközben, végül a munkahelyen... Hamar észrevették, s egyből ki is rúgták, azóta pedig megállás nélkül csak vedel. Gyerekei nem foglalkoznak vele, hiszen mindenkit elmart már magától, így teljesen biztosan a kutyát nem fogja érdekelni, ha kileheli a lelkét. Cédricnek is csupán azért akadt meg rajta a tekintete, mert hasonlít az ő édesanyjára. Persze, nem szép dolog egy orvos szájából az olyan kijelentés, hogy magasról tesz a betegekre... Talán valamennyire érdeklik, bár inkább önös érdekek vezérlik. Új jellemeket megismerni sokszor nagyon is szórakoztató. Az meg más kérdés megint, hogy pár kedves szóból mennyi hasznot lehet húzni... S ahogy ezeken töpreng, észre sem veszi, hogy egy jó ideje bámulja a mozdulatlanul fekvő hölgyet. Olyan nyugodt, s olyan békés... Talán már túlságosan is nyugodt... Cédric ajkainak szegletébe egy halovány, sötét mosoly szökik, mikor váratlanul hátulról megragadja az egyik ápolónő a vállát. - Hamarosan hoznak ide egy lányt, megvizsgálná, kérem? - a megszeppent kis szemüveges leányzó, a vállig érő fekete hajával, alacsony termetével s vékony alakjával teljesen úgy néz ki, mint valami elcseszett porcelán baba... S ahogy ez átfut agyán, el is mosolyodik, majd biccent egyet, s visszasiet irodájába, hogy felkapjon pár szükséges holmit. Talán valami suhanc megint sokat ivott, vagy éppen valami finomságot kevertek az italába... Cédricnek édesmindegy, legalább gyorsabban telik az este!
Kezdőlap 
